Hogyan tervezzünk gyerekszobát 3 lépésben? - Előrelátás, rugalmasság, gyermekünk ismerete

1. lépés
Mérjük fel igényeinket, s természetesen gyermekünk általános és extra igényeit!
Mérjük fel a gyerekszobát vagy a gyerekszobának kijelölt, alkalmas helyiséget!
2. lépés
Tervezzük meg (lehetőségeinknek szerint) a funkcionális igényekre szabott berendezés-elrendezést pénztárcánknak megfelelően kereskedelmi forgalomban kapható bútorokból, illetve egyedi kivitelezés esetére!
3. lépés
Tervezzük meg a hangulatot! Míg a 2. lépésben leginkább a szülői elgondolások a mérvadóak, addig a 3. lépésnél próbáljuk meg maximálisan figyelembe-venni gyermekünk igényeit, hisz szerethető kuckót szeretnénk számára kialakítani, olyant, amelyet magáénak érez,  szívesen tartózkodik benne.
Egy kis segítség a hangulatkialakításhoz:

A címben szerepel 3 kifejezés, kifejtem:
  • Előrelátás 
Gyerekszoba kialakításakor nem árt nagyjából sejteni, hogy a helyiséget hosszútávon hány gyermek befogadására kell alkalmassá tenni. Ha sikerül jól belőni ezt a számot, már eleve anélkül lehet tervezni a szobát, hogy  később a sok belefektetett energia és pénz kárba-veszne. 
  • Rugalmasság
A gyermekszobával szemben támasztott funkcionális és hangulati igényeink időnként változnak, ezért érdemes olyan bútorokban gondolkodni, melyek könnyen alkalmazkodnak az újabb kihívásokhoz, s a kiegészítőkben, dekorációban, színekben, festésben keresni a könnyebb változtatás lehetőségét.
  • Gyermekünk ismerete
A funkcionális igény életkorhoz köthető, többé-kevésbé hasonlóan alakul  minden gyermek életében. A hangulati igény viszont rendkívüli változatosságokat mutathat.  Gyermekünket ismerve, megkérdezve, megkönnyítjük magunknak a 3. lépésben foglaltak kialakítását.

Ha nem boldogul a felméréssel, a funkcionális tervezéssel, vagy a hangulatkialakítással, keressen elérhetőségeim egyikén!